A belvárosi református templom, ismertebb
nevén a Farkas utcai református templom a Mihail
Kogălniceanu (volt Farkas) utcában található. Az
építészeti és történelmi
műemlék-épületet a ferences testvérek
építették késő-gótikus
stílusban, Mátyás király
rendeletére és anyagi
támogatásával. Az építkezés
a 15. század második felében kezdődött, a
munkálatok több szakaszban zajlottak. Az idők
során az épület több
átépítésen és
módosításon esett keresztül, a 16.
század közepén pedig a reformátusok
kapták azt meg. Ez a legnagyobb egyhajós gótikus
templom Erdélyben. Belső tere ritka szépségű
műtárgyakat rejt: a hatszögű lábazaton
álló szószéket, az erdélyi
virágmintás reneszánsz első darabját
1646-ban készítette a szebeni Elias Nicolai
(Képfaragó Illyés) és Benedikt Mück
(Kőfaragó Benedek). A templom masszív
építésének és nagyméretű
támpilléreinek köszönhetően erőt, nyugalmat
sugároz. Kiváló akusztikája miatt
számos orgonahangversenyt rendeznek itt. A templom déli
részén találhatóak a református
ókollégium romjai, ahol egykor egyetemi szintű
képzés folyt. Többek között Mihai Viteazu
fia, Nicolae Pătraşcu tanult itt.
A belvárosi református templom, ismertebb nevén
a Farkas utcai református templom a Mihail Kogălniceanu (volt
Farkas) utcában található. Az
építészeti és történelmi
műemlék-épületet a ferences testvérek
építették késő-gótikus
stílusban, Mátyás király
rendeletére és anyagi
támogatásával. Az építkezés
a 15. század második felében kezdődött, a
munkálatok több szakaszban zajlottak. Az idők
során az épület több
átépítésen és
módosításon esett keresztül, a 16.
század közepén pedig a reformátusok
kapták azt meg. Ez a legnagyobb egyhajós gótikus
templom Erdélyben.
Belső tere ritka szépségű műtárgyakat rejt: a
hatszögű lábazaton álló
szószéket, az erdélyi virágmintás
reneszánsz első darabját 1646-ban
készítette a szebeni Elias Nicolai
(Képfaragó Illyés) és Benedikt Mück
(Kőfaragó Benedek). A templom masszív
építésének és nagyméretű
támpilléreinek köszönhetően erőt, nyugalmat
sugároz. Kiváló akusztikája miatt
számos orgonahangversenyt rendeznek itt.
A templom déli részén találhatóak
a református ókollégium romjai, ahol egykor
egyetemi szintű képzés folyt. Többek
között Mihai Viteazu fia, Nicolae Pătraşcu tanult itt.
Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független
kulturális központként működik. A projektet 2009-ben
kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, kurátorokból és
kulturális menedzserekből álló csoport, azzal a céllal, hogy a
művészet révén társadalmi hatást érjenek el. A központ egy
volt ecsetgyárban működik: 2000 négyzetméteren 29 műhely,
galéria és képzőművészet, kortárs tánc és színház
területén tevékenykedő kulturális szervezet található. Az
Ecsetgyár fontos szerepet játszik a városi fejlődésben,
újrahasznosítva és a közösség életébe bekapcsolva egy ipari
létesítményt. A központban fiatalok számára is szerveznek
programokat, a helyi közösség érdeklődésére számot tartó
beszélgetésekre kerül sor. Nyilvános rendezvényei révén az
Ecsetgyár hozzájárul a közösség és a kulturális élet
fejlődéséhez.
Az Alexandru Borzáról elnevezett botanikus kert bejárata a
Republicii (Majális) utca 42. szám alatt található. A botanikus
kertet 1872-ben alapították, és eredetileg 4,3 hektáron terült
el. A. Richter professzornak köszönhetően területe 9,6 hektárra
nőtt. 1920-ban Alexandru Borza professzor tervei alapján
elkezdődött a botanikus kert újrarendezése; a munkálatok
1920-tól 1930-ig tartottak. Jelenleg a botanikus kert egy 14
hektáros, 20 méteres szintkülönbségű területen található. A
11 ezer kiállított növényt több részlegen csoportosították: a
dísznövények részlege (mediterrán kert, rozárium, japánkert), a
növényföldrajzi részleg, ahol a növények természetes
életterükben találhatóak (római kert) a szisztematikus részleg
ahol a növények törzsfejlődéstanilag vannak elhelyezve, a
gazdasági és gyógynövények részlege, valamint a ritka romániai
növények részlege. Különleges látványosság a két, összesen
3500 négyzetméteren elterülő üvegház, ahol olyan trópusi
növények láthatóak, melyek tudományos szempontból vagy
haszonnövényként érdekesek. A botanikus kert keretein belül
működik a Botanikai Intézet, illetve annak két alintézménye: a
Botanikai Múzeum 6910 kiállított növénnyel valamint a Herbárium,
660 ezer lapnyi, speciális szekrényekben elhelyezett szárított
növényével. A belépő személyenként 5 lej. A Babeş-Bolyai
Tudományegyetem diákjai és alkalmazottai számára a belépő
ingyenes. A más egyetemeken vagy iskolákban tanulók 50 százalékos
kedvezményben részesülnek.
A római katolikus Szent
Mihály-plébániatemplom a Fő téren (Piaţa
Unirii) található. Nehezen felejthető
történelmi és építészeti
műemlék, a romániai gótika egyik
legimpozánsabb épülete. A templom
körülbelül 1350 és 1480 között
épült, ez lévén az első erdélyi
csarnoktemplom.
Nyugati kapuzatát 1444-ben faragták gótikus
stílusban. A főkaput Zsigmond király magyar
királyi, német császári és cseh
királyi címere díszíti, felette Szent
Mihály szobrával. Az északi, neogótikus
stílusú tornyot 1834 és 1859 között
építették, 80 méterével ez a
legmagasabb erdélyi templomtorony.
Figyelemre méltóak a templom belső és
külső díszítései, továbbá a
barokk oltár. Az oltár barokk fafaragásai
Johannes Nachtigall és Anton Schuhbauer keze nyomát
viselik. Különleges még az 1528-ban épült
sekrestye reneszánsz stílusú, olaszországi
és dél-németországi motívumokkal
díszített bejárata. Részletekben megmaradt
falfestményei észak-olaszországi jegyeket
hordoznak, és a kolozsvári festészet első
reneszánsz próbálkozásainak
számítanak.
A Főtérről induló egykori Bel-Monostori, majd Unió (ma
Memorandumului) utca déli oldalán található a Redut épülete,
mely jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak ad otthont. A mai
kétemeletes műemléképület utca felőli szárnyának helyén
egykor három lakóház sorakozott, ezek valamelyike 17. századi,
késő reneszánsz stílusban épülhetett, ezt jelzi a kapualjba
befalazott reneszánsz kőkeret és a földszinti boltozatok egy
része, de az alagsorban is találhatók erre utaló nyomok. A 18.
században, az átépítések első szakaszában egyesítették a
három házat, és itt működött a városi vendégfogadó, amelyet a
19. század elejétől Fejér Ló néven ismertek. A 18. század
utolsó évtizedében rövid ideig katonai nevelőintézetet helyeztek
el benne, ezt követően, a századfordulón építették át
klasszicista stílusban. Ezekben a munkálatokban olyan jelentős
építészek vettek részt, mint Joseph Leder, Kindt Mihály, Georg
Winkler és Anton Kagerbauer. Noha nincsenek egyértelmű adataink a
tervező kilétét illetően, úgy a két szint magas, karzatos
bálterem, mint a déli szárny kialakítása Joseph Leder (1749-1814)
bajor származású építész stílusára utal, aki 1810-1812
között maga is bérelte a szállót. A műemléképületet
napjainkban két szárny alkotja: az utcával párhuzamos, a
kétemeletes főhomlokzatot is magába foglaló szárny, s a rá
merőleges, a telek nyugati szélén hátranyúló traktus. Az
impozáns főhomlokzat a klasszicista stílus jegyeit hordozza, a
földszinten 9, az emeleteken pedig 10 tengelyre tagolódik. A
középső 6 tengelyt (a földszinten csak ötöt) rizalit emeli ki a
homlokzat síkjából. A sávozott felületű földszinti regisztert
erőteljes párkány zárja le. Sávozott lizénák keretelik a felső
szintek 2-2 szélső tengelyét. A központi rizalitot két szintet
átfogó pilaszterekkel tagolták. Egyszerű kőkeretes, egyenes
záródású ablakok határozzák meg a főhomlokzat tengelyeit. A
rizalit emeleti ablakait, a többitől eltérően, ékes
vakolattükrök hangsúlyozzák. A főhomlokzat középtengelyében
nyílik a félköríves záródású, kő kapukeret. Kiemelt
zárókövében a M[uzeul] E[tnografic] 1959 feliratot olvasható, ami
a II. világháború utáni felújítást, illetve az Erdélyi
Néprajzi Múzeum ide való költözésének évét jelzi. Az épület
tetejének nyugati végére, a 19. század közepe táján egy kis
tornyot építettek. 1843-ban ide helyezték át a lebontott
Monostor-kapu harangos óráját, amely eredetileg a Szent Mihály
templom barokk tornyát díszítette. Az épület udvar felőli
homlokzatai csupán két szintesek. Az emeleti helyiségek előtt
pillérekre támaszkodó, félköríves árkádos folyosó húzódik.
A nyugati szárny földszintjének két végén hasonló árkádos
nyílásokat találunk. Az egykori Vigadó utca felőli szárnyában,
az említett 6 tengelyes homlokzati rizalit mögött található a
két szintet átfogó magasságú, karzatos nagyterem vagy egykori
bálterem, mely kelet és nyugat felől egy-egy kisebb, boltozott
teremmel szomszédos. Itt, valamint az utca felőli traktus zárt,
árkádos folyosójába rendezték be a néprajzi múzeum állandó
kiállítását. Számos fontos történelmi esemény zajlott az
épület falai között: itt tartották Erdély 1790–91-es
országgyűlését, amelyen visszautasították az erdélyi románok
egyenjogúságát kérő Supplex Libellus Valachorum című
beadványt, majd 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját
Magyarországgal (innen az utca egykori neve). Később (1894-ben) itt
zajlott a román memorandisták pere is. A díszes nagyteremben
bálokat és hangversenyeket tartottak, ezért kapta a francia
vigadó, táncterem jelentésű redoute szóból származó Redut
nevet. Itt játszott, illetve vendégszerepelt több híres
zeneszerző is, mint például Liszt Ferenc, Johannes Brahms, később
pedig Bartók Béla és George Enescu is. Egyébként ide kötődik a
Zenekonzervatórium létrehozása (1819-ben), majd később, 1885-ben
ugyanitt alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet is,
1897-ben pedig itt vetítettek először mozgófilmet Kolozsváron. A
20. századtól csökkent az épület jelentősége, 1925-ben a város
25 évre a hadseregnek adta ki és tiszti kaszinót létesítettek
benne. Az épület hátsó szárnyát is ekkoriban, a két
világháború között bontották le.